Kazánvásárlás hitellel vagy támogatással

A legfrissebb információk alapján, a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklus, összesen mintegy 535 milliárd forintnyi pályázható támogatási összeget biztosít Magyarországon a vállalkozások, magánszemélyek, és közintézmények részére, így számodra is, az energia felhasználásod korszerűsítése és csökkentése céljára.

A végleges támogatási keretösszegek és felhasználási területek jelen pillanatban még nem ismertek. Az előzetes információk alapján azonban a megújuló energiák, ezen belül a napsütésből és a fa vagy különböző mezőgazdasági melléktermékekből nyerhető energia előállítás támogatása egyértelműsíthető.

Vagyis több lépésben, akár kisebb, de ismétlődő keretösszegekkel is kell számítani, korszerű biomassza fűtési rendszer, biomassza kazán, apríték vagy pelletégető kazán, de napelem vagy napkollektor telepítésének támogatására is.

Megéri előre gondolkodni, tervezni, számolni és legalább fejben előre felkészülni arra, hogy egy 40-60% körüli, de akár e feletti mértékű állami vagy uniós támogatás mellett számodra, vállalkozásod vagy munkahelyed számára az egyes biomassza rendszerek használata milyen költségmegtakarítást hozhat.

A 2020-ig tartó időszak pályázati lehetőségei mellett nem csak a vállalkozások, de a magánszemélyek részére is többféle, államilag támogatott, forint kamatozású hitel áll rendelkezésre.
Vagyis nem csak az eszközt vagy berendezést vásárolhatod meg a következő években a pályázatoknak köszönhetően jelentős kedvezménnyel.Ezen felül az állam által megtámogatott és a normál piaci ajánlatoknál kedvezőbb kamatozású hiteleknek köszönhetően még további előnyökkel is számolhatsz.


A jelenleg elérhető finanszírozási és pályázati tudnivalók megismeréséhez kérjük, válassz a következő lehetőségekből, vagy kattints ide és olvasd el a korábbi energia korszerűsítési pályázatok összefoglalóit. Jellemzően a korábbihoz hasonló pályázati lehetőségekre számítunk a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban is.